Az 1955-ben Gulyás György által alapított együttes megalakulása idején először a Zeneművészeti Szakiskola énekkaraként működött. Első nagy nemzetközi sikerét – akkor még leánykari kategóriában – 1958-ban, a walesi Llangollenben rendezett kórusversenyen aratta. Egy évvel később Arezzóban kiérdemelt győzelmük már a vegyeskar pályafutását indította el.

A Kodály Kórus 1971-től hivatásos együttesként működik, fenntartója az ország második legnagyobb városa, Debrecen. A kórus 1955 óta 40 országban 2500-nál is több hangversenyt adott. Az együttes repertoárja rendkívül széles, a kíséret nélküli, a cappella művektől az európai zeneirodalom legjelentősebb oratórikus alkotásain át a legújabb kortárs énekkari kompozíciókig terjed. Számos hazai és külföldi zeneszerző kompozíciójának ősbemutatója, illetve első magyarországi megszólaltatása kapcsolható nevükhöz, de természetesen a névadó Kodály művei állnak a repertoár középpontjában. A Kodály Kórus folyamatosan kapcsolatot tart a világ vezető kóruskarnagyaival és karmestereivel. Az együttest vezénylő legjelentősebb karmesterek névsora a teljesség igénye nélkül: Erdélyi Miklós, Ferencsik János, Fischer Iván, Lukács Ervin, Medveczky Ádám, Mihály András, Rubányi Vilmos, Vaszy Viktor, Vásáry Tamás, Pierre Cao, Lamberto Gardelli, Martin Haselböck, Jürgen Jürgens, Dmitrij Kabelevszkij, Kobajasi Kenicsiro, Ennio Morricone, John Nelson, Helmuth Rilling, Karolos Trikolidis, Howard Williams, Peter Broadbent, Kocsis Zoltán, Karl Jenkins, Florian Helgath. Az énekkar 2011-től Kodály Kórus Debrecen néven működik.