I. RÉSZ

N. 1

KAR
Üdv néked aránk! Üdv néked bájos szép aránk!
Te bájos szűz, kit messze honból a magas ég urunknak szánt,
Egy szép jövőt derítni külde.
Üdv néked aránk!

Tündéri álom ringatja még
Boldog jövőnek bölcsőjét
És szerelemre gyújtja majd
E leány érző szívét.

HERMANN ŐRGRÓF
Az ég hozott jó gyermekem!
Vedd ezt a csókot!
Leányom vagy nekem!

MAGYAR FŐÚR
Ő drága zálog íme vedd,
A magyar hazámnak szép virága,
Most hű kezedbe bizton teszem.
Védjétek mélyen szívbe zárva,
Óvjátok ó e gyermeket!
Kitől anyát s szülőhelyet,
Már zsenge korban el vevének,
Hogy így az elfödött jövőnek
Nevelje öt szent kötelme fel.
Adjon boldog, új hazát,
Adjon enyhet, vígaszt bús szivének.
Oltalmazzátok és tiszteljétek
Magyar hazám e szűz virágát!

KAR
Oltalmazzátok és tiszteljétek
Magyar hazám e szűz virágát!
Oltalmazzátok és tiszteljétek
Őt, és drága magyar hazánk!

HERMANN ŐRGRÓF
Mit szívem ím cserébe ád,
E gyermekünk övedze dúsan,
Elérve lássa óhaját,
A boldog ara-koszorúban.
S miként fiam a csók után
Magához gyermekként
Tisztán fűz,
Légy majd ifjadó trónusán
Legékesebb ajándék: te szűz!

LAJOS
Nézz körül! Amit látsz e helyen,
Miénk lesz egykor kis arám.

ERZSÉBET
Napfény melytől csillog itt a föld
Otthon anyámat üdvözöld!

GYERMEKEK KARA
Játszva, enyelgve űzzük a bút,
Fűzve fejére szép koszorút.
Jer vélünk kastélyunk halastavához
Majd onnan fürge evet odujához.
Eljössz a szép virág s illat telt réthez,
Tarka lepkékre vadászni kéj lesz.
Majd a ligetben hol őzike társad,
El fog oszolni szívedből a bánat!

Zengünk neked csodás tündér regéket,
Szép ifjú pár, mi szép lesz majd az élet.
Zengünk neked csodás tündér regéket,
Szép ifjú pár, juhé,
Szép ifjú pár mily szép lesz majd az élet.

KAR
Üdv néked aránk!
Az ég hozta Őt,
Fej’delmünk szép menyasszonyát.
Soká uralgva tiszteljük őt!
Soká uralkodva tiszteljük őt!

N.2

LAJOS ŐRGRÓF
Fel! Csak zengjen a völgyből,
hol lomha köd ül,
kürtöm érces szép szárnyaló hangja.
Zengjen kürtöm a távolon át!
Csak szálljon a hangja
Zendüljön kürtöm érces, szép bájos hangja!
Fül száll víg dalom a rét és virány illatával.
Az íjjból a vessző surranva elszáll.
És a lég hullámin a réten át
Csak száguldva száguld a röppenő nyíl.
Jó szerencse kisér s a nyíl célba talál.
Jó szerencse kisér s a nyíl célba talál.
Úgy száguld és célba talál.

Bérczczel dús szép hazám,
Erdő, rét s illatár
Árnyékodba’ mily szép az élet!
Tornyos szép ősi vár csillag fényiben
Mily boldogan térek majd vissza szép váram te hozzád!
De ím a rétre fényt mi vet?
Mi csillámlik ott a völgy felett?

Erzsébetem!

ERZSÉBET
Jajj nékem!

LAJOS ŐRGRÓF
Erzsébetem!
Mért e pír arcodon?
Nem állod férjed hő tekintetét?
Hová egymagadban,
Így kíséret nélkül?
De mondd mit titkolsz úgy,
Mit rejtegetsz?

ERZSÉBET
Ne faggass kedvesem!

LAJOS ŐRGRÓF
Látni kívánom!
Te félsz, te reszketsz!
Hát nem tartod óhajomat,
Szívem sugallta vágyam elveted,
Nyomort enyhítni puszta messzeségben, titokban
Többé nem jársz: elfelejted?!
Oh kérlek lássam hát.
Csak hallgatsz? Felelj!

ERZSÉBET
Megállj! Ím vallomásom!
Csak rózsát szedék a bércz gyepén
Elcsalt az illat, így jövék el én idáig el.

LAJOS ŐRGRÓF
És szemedben miért e furcsa fény?

ERZSÉBET
Ah! Légy kegyes irántam!

LAJOS ŐRGRÓF
De hát mért rejted el virágaid?
Erzsébetem!

ERZSÉBET
Bocsáss meg! Előtted térdelek, hibáztam!
Valót nem mondtam én neked!
Jajj, bűnös útra vitt az élet.
Vétkeztem ég s ellened!
Idáig, Óh nem rózsa végett,
Szegény beteghez jöttem én.
Ő néki szánta nézd ez étket,
Egy vétkező ajándokát!

LAJOS ŐRGRÓF
Mit látok rózsák!
Oh mily illatár az üde esti lég.

ERZSÉBET
Óh ég! Nagy isten! Rózsák!

LAJOS ŐRGRÓF
Szólj hát, hogy szívem értse titkodat!
Ah! Fény köríté arcodat!

ERZSÉBET
Szerény ajándék: csöpp kenyér
És bor volt, ezzel jöttem én.
Most ím e rózsák, tévedék?

KAR
Csodát tett a hatalmas ég!

LAJOS ŐRGRÓF
Csodát tett!
Én istent dícsérem és téged angyali lény!
Én drágám, kérlek Oh bocsáss meg!

ERZSÉBET
Reszketve állok,
Magaszttal telve!

ERZSÉBET és LAJOS ŐRGRÓF
Őt kiáldását adta ránk, hű szívünk áldja!
Te légy reményünk és támaszunk,
Ha jő az éj homálya.

KAR
Üdve az égnek vár te reád,
Képe erénynek, szűz virág,
Ha elérte az égi hazát
Lelked ím érte üdvöt az ád.
Fénytől övedzve égi babér,
Tűzve fejedre légyen a bér.

N.3

KAR
A harczi kürt szent földre hív
Hol áldást Jézus vére hint,
Jöjj s légy hadunk vezére.
A harczi kürt szent földre hív
Jöjj s légy hadunk vezére.
Fel! Kit hős fegyverét
A hit csatán szentelni vágy hevít.
(Mint a kereszt vitéze
Kit vágy hevít fel szentelni
Hős fegyverét a hit csatán.)
Az ég hív!

LAJOS ŐRGRÓF
Ím egybegyűjtve mind a hívem
S a hűség-eskü megújítva,
Többé a gond nem bántja szívem,
Enyhül a válás hosszú kínja.
Az égi szó megmentni hív!
Föl! Szent sírunk a pogány dúló kezétől
S bár lelkem intve illeti.
És mégis szívem úgy sajog
Elhagyni oly sok drága kincsemet!
Erzsébetem! Erzsébetem!
Esküdjetek hódolni néki,
Őt szeretve hűen,
Hódolva néki a jó, s a rossz időben!

KAR
Jóság, szelídség, szép mintaképe.
Eskünk örömmel íme már letéve!
Híved leszünk a jó s a rossz időn
Szolgálva téged és szeretve hőn!

LAJOS ŐRGRÓF
Szép hitves, áldjon ég!

ERZSÉBET
Ó várj még! Ó várj még,
Ne vond el ezt az órát,
Szívem utolsó üdvét!
Add ajkad búcsú csókját!
Balsejtelem mi súgja,
Hiába könny s remény,
Elhágy a drága kedves
S többé nem látom én.
Óh el kell hagynod engem?

LAJOS ŐRGRÓF
Az ég dicső virágát
Te ápoltad szívemben,
És most zokon te vennéd
Ha érte harcba mennék.

ERZSÉBET
A kínok összetépik e lélek erejét.
Csak azt tudom: utánad epedve majd a bánat
Szívem’ szakítja szét.

A vész ijesztő szárnya
Búját hinti már,
Oly zord, sötét az árnya,
Hogy nincs remény-sugár!

Remegve, aggva, félve
Küzd szívem itt e vészben,
Hol a kín árja közt vadul
Kétség fulánkja dúl!

LAJOS ŐRGRÓF
Hová enyészett hit erőd,
Mely föntartotta lelked?

ERZSÉBET
Hagyj kebleden égő szívemmel!
Nézd gyermekid tekintetét,
Mind kérnek esdve:
Oh ne menj el!
Miként ha sorsuk sejtenék.

KAR
A harczi kürt szent földre hív
Az ég hív!

LAJOS ŐRGRÓF
Hallod a kürt szavát?
Áldjon ég, áldjon ég,
Az ég akarja így

KAR
A harczi kürt szent földre hív
Jöjj s légy hadunk vezére.

LAJOS ŐRGRÓF
Megnyugvás töltse szívetek,
Szép gyermekim ég veletek!

ERZSÉBET
Te mégy? Ó ég!

LAJOS ŐRGRÓF
Gondolj imádban rám.
Az ég parancsa távozásra hív fel.
Szép hitves ég veled!

ERZSÉBET
Te mégy! Ő nincs többé!
Örökre elvesztettem!

KAR
Fel! Kit hős fegyverét
A hit csatán szentelni vágy hevít.
Mint a kereszt vitéze!
Kit vágy hevít fel szentelni
Hős fegyverét a hit csatán!
Az ég hív!
A harczi kürt szent földre hív
Hol áldást Jézus vére hint.
Fel! Kit hős fegyverét
A hit csatán szentelni vágy hevít.
Az ég hív!

„Kereszteslovagok indulója”

A harczi kürt szent földre hív
Hol áldást Jézus vére hint.
Az ég hív!

II. Rész

N. 4

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Ó jöjj! Ó jöjj!
Hallád a gyászos, szörnyű hírt?
A harcz föláldozá fiam!

UDVARMESTER
Ó! Gyásznak árja!

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Távozása óta bús sejtelemtől voltam én beteg.
E sejtelmében szívem nem csalódott
De bár a kín mar, el nem csüggedek.
De föl! A czél mely’t ím e büszke szív
Magába eddig zára, tettre hív:
A hon enyém, az majd hatalmat ád!
Pusztuljon az ki gátul áll előttem!

UDVARMESTER
Úrnő vagy, ámde jól megfontolád?

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Szilárdul álva azt, mi gát, legyőztem!
Vagy tán a nő ravasz szineskedőn,
Varázsival ép lelked féke lőn?
A cselszövőnek sorsa változott
Ha titkos érzettől vagy néki rabja,
El ugy tehát! E vár nem ád lakot,
S enyhét a hon akárhol tőled megtagadja!

UDVARMESTER
Bocsáss meg, úrnőm! Ím tiéd vagyok,
Szolgálatoddal fel soha nem hagyok.
Parancsot adj!

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Szándékom áll szilárdan:
E nőt kiűzd, hogy többé ne lássa váram!

ERZSÉBET
Óh gyász siralmak’ szörnyű napja!
A sírban ő, kit szívem imád.
Kit égve várt, s hogy vissza kapja:
Az éghezküldött hő imát!
Ah kilobbant szép szemed sugára?
Nagy ég, nézd hát e kínok árját,
tőlem el miért fordultál?

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Jövőd eldöntve már!
Kívánatomnak semmi gátja!
Számodra helyt nem ád e vár,
Menj és ne jöjj e tájra!

ERZSÉBET
E várkapun búm éjjelén
Mint koldust innen kiúzni vágyol?
A trón az, hol én születtem
Magyar király atyától!
Gyűlölj, utálj ám add meg nékem azt,
Mit kíván királyi lényem!
Elhagyjam azt mi megmaradt:
Gyászolni égi boldogságom?
Óh hagyd mi vigaszul maradt,
Hazámat e falak közt látnom!

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Ez éjjelen kizárnak már azok.
Távozni fogsz, az úr itt én vagyok!

ERZSÉBET
Az éjjel? Ah jajj gyermekimnek úgy!
Egy éjszakán adjon csak enyh’t e lak.
Nézd! Kél a vész mint szörnyű rémalak,
A láthatár villámoktól égve.
Ez éjszakán ne űzz csak innen el,
Hadd legyenek kis magzatim megvédve!

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Úr leszek itt, úr kincs, hatalom fölött. Úr!

ERZSÉBET
Óh! Gyász’ siralmak’ szörnyű napja!

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Azért el hát, ki gátul áll előttem!
Itt léteted nem tűri, elutasít e vár!
Az ég haragban áll s kiűzve látni vár!

UDVARMESTER
Könyörnek érzem hangját
Átrezgni keblemen,
De úrnőm ily bősz haragját, borzadva rettegem.

ERZSÉBET
Mint én szülő vagy,
Halld meg a szívnek szent szavát!
Irgalmat, ha nem nekem
Csak gyermekeimnek!

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Távozz, elég a csalfa könny!

ERZSÉBET
Óh férjem ha látnád, tépő bánatom!
’s te ház, szép multam bűvös árnya,
áldva légy! Mert hont adál nekem.
Panaszim nyomja könnyim árja.
Szép magzatim el, jöjjetek!

UDVARMESTER
Villám czikázik az úr sötét egén
Zeng a tető, a várfal összerezdül
A menny haragja dúl!
A felhők zajongva szállnak,
Száguldnak felettünk!
Az ég kigyúl, a szélkakas vadul csikordul!

ZSÓFIA ŐRGRÓFNŐ
Hah! Mi szörnyű!

UDVARMESTER
Lángol már a vár!
Oh reánk az ég haragja vár!

N.5

ERZSÉBET
Elmúlt a vész csatája
s nem érzem már a kínt,
a csillagok sugára vigasztalóan int.
A mult előmbe tárul
És eltűnt édenem,
Úgy tetszik mintha látnám
Én kedves férjemet.
Ha túl a föld határán
A lelked fényben él:
Ah úgy vigaszod száll rám
Csillagok szép fényénél!
Csillagok fényénél!
És téged ég, hálám övedzen
A kéj s kinért mely rám s reája szálla!
Közelg a várt idő mely vissza ád
Hű férj e szív szakított szála!
Szárnyad alá vedd drága magzatim!
Mert tőlem őket látod elveszik.
Óh add meg nékik a lét minden javát,
Támaszd fel bennük ismét az atyát!
Ábránd világ! Emlékek,
Hamvas, bájos ifjuságom álma,
Mely mint arany köd ragyogott,
Képét hazámnak elém tárva.
Hazám hozzád mint hattyú
Száll haldokló lelkem
Hozzád elszáll tavasz fuvallatán
Én édes jó atyám könny-árt sírt
Elhagyott lánya után.
Óh ég! Áldásod harmat árja
Áradjon ékül szép hazámra!

SZEGÉNYEK KARA
E viskó itt szerény tanyája,
Itt él a szent, az árvák véde,
Ő benne bánat vigaszt talála,
A szenvedőt mind óvta, védte!
A szomjuzó italt tőle kért,
Az éhező kegyétől várt kenyért,
Ki fázott, nála föllelé mezét,
Kezéből áldás hulla szét!
Fáradt zarándok, enyhe hűst talál,
S ha csüggedt: rá vigasztalása várt.
S kit a halál angyala átkarolt:
Sírjának ágya enyhe s áldva volt.

ERZSÉBET
Mi még maradt, jertek vegyétek,
Ruhámat s végső étkemet!

SZEGÉNYEK KARA
Erzsébet! Te égi nő, te árva védő!
Úgy hová leszünk mi szegények,
Ha ég elhív, hív téged?
Áldásod az mely átölel,
Ó! Végy minket imádba fel.

ERZSÉBET
Mi hűs fuvallat, mi csillog
A homályon át mi fénylik?
Ez nem muló erő!
Ez égi hatalom mely átölel,
Csodás varázsa von.
A földi láncz szakad,
Az égi szellő
Már ragad, elszállni kész
Lelkemre vár a csillagút az égig
Örökre már!
Hah! Ott a felhőkön
Mily fény tör át!
Már látom én az égi fényben őt!
Te hívsz, szerelmem
Igen vövök hozzád!
A kínhatár elérve végre.
Oh isten áldom a kegyed
Vedd karjaidba égbe
Felszálló lelkemet!

AZ ANGYALOK KARA/GYERMEKKAR
Eloszlott már a földi bánat,
Az élet álma véget ért,
S a szív, mely annyi sebtől vérzett
Az úr dicső honába tért.
Végsőt csillant a könny a szemben,
A túlvilág malasztja rajt,
S a fájdalom sötét határán
Az égi üdv virága hajt.

N.6

Interlude

II. FRIGYES CSÁSZÁR
Im egybegyült a trón körül
E hon alattvalói népe
Zeng a magasztos dal dicsénekül,
A szent halottnak üdvét kérve.
Rablóinak hatalma törve végre
Az ég lesujtott, megbosszulva őt
És ő a szent átérve már ott fent
Áldó imát mond ő
Az örök fényben.
Ott várja már a férje.
Ifju volt, alig virágzott
Ah letépve.
Rátok a hódolat végtiszte vár
Erzsébetet sírjába téve.

 

NÉP KARA
Jövünk a gyászfüzérrel
Folyván a könnyek árja.
Tekints le ránk az égből
Hű hitvesed kebeléről
Erzsébetünk! Te szentünk!
Áldott vagy légy velünk,
Légy támunk
Éltünkön át
S ha sírba szállunk.

HARCZOSOK KARA
A szent hazán ki véred
Kiontva sírba dőltél
Tekints reá ki föl kél,
Hogy üdvözüljön véled.
Vezess tovább
Légy megáldva célunk
S legyőzzön mindent hős aczélunk!

EGYHÁZI KAR
"Tu pro nobis, mater pia,
Roga regem omnium,
Ut post hoc exilium
Nobis det vera gaudia! Amen!"